Asszem ilyen hosszú szünet nem volt még két bejegyzésem között. Különösebb oka most sem volt, pusztán annyi történt, hogy pillanatnyilag ketten vagyunk egy gépre itthon:) és mivel én blogolok, olvasok, szóval csak szórakozásra használom pillanatnyilag a számítógép adta lehetőségeket, Laca meg CV-ket ír, álláshirdetéseket olvas, és tanul, mindezt gépen, így ő nyert, prioritást élvez:) én így most ritkábban jutok billentyűkhöz. Amikor meg este/éjjel tudnék írni, mert Beni alszik, addigra hulla vagyok, és a "na majd holnap" felkiáltással átütemezem az írnivalókat.
Egyébként különösebb nyomós oka nem is lett vna, hogy írjak, vagyis AU kapcsán érdemi előrelépés nincs, de történés ennek ellenére mindig van:)
Kiértek a papírok, ott tartottunk utoljára, azok időközben (egy hete) az ACS-nél várnak, és mi meg azt várjuk, hogy elbírálják a jelzett határidőnél rövidebb idő alatt.
Mert persze hogy az élet ne legyen olyan szürke és unalmas, az aktuális SS indítása utáni napon (!) az addig hosszú-hosszú ideje high availability státuszú occupation (amire most lövünk) mid levelre került.
Ezt persze egy napos :(((( követte, kicsi hiábavalóság érzéssel fűszerezve, és azokat a kétségeket felkorbácsolva, amik amúgy is alaposan átjárják időről-időre a gondolatokat ilyen hosszú procedúra során.
No de túl vagyunk ezen a völgyön is, újabb terveket szőttünk közben.
Talán furcsa, de olyan ez kicsit, mint valami "stratégiai játék". Megyünk előre, lépkedüünk mezőről-mezőre, és a cél mindig az, hogy legalább 2-3 scenario szerint tudjunk tovább haladni, ha valami gubanc adódna.
Most mi is rendelkezünk összesen három megoldással, ebből csak egy az aktuális SS folyamatunk. A többiről (talán babonából?) nem írok még egyelőre, mert képlékenyek még, de közzéteszem, amint aktualitást nyernek. Magasan van a léc, nem pusztán itthoni önmagunkat kell menedzelni, hanem egyre több esetet is a kijutáshoz. Tényleg nem unatkozunk!:)
Mindezt azért írtam csak le, mert ez egyben valami tanács-féle is akart lenni azoknak, akik hasonlókat terveznek. Nem elég egyféle út, persze mindez akkor tök nem igaz (talán), ha IELTS ügyben az egeket nyaldossa minden vizsgaelem eredménye. Mondjuk akkor is kell olyan szakma, amire kint izgulnak, mert anélkül is nehéz. Na, nem bonyolódok bele a kivándorlási szabályrendszer összes alternatívájának rangsorolásába, de egyenes út nincs. Úgy tapasztalom...:)
Közben, ahogy írtam ezerrel tart az itthoni álláskeresés is, hisz jó volna minél nagyobb kupacot hagyni a megtakarításokból, és inkább rakni mellé, semmint elvenni, bár szükség törvény bont, mint tudjuk. Ne tartsunk ott. Bizakodók vagyunk, mostanra gyakorlatilag napi egy interjú esik, többnyire még első körösök, van ahol már második. Ha lesz eredmény, azt is látni fogjátok.
Én mostanában sokat olvasok (gép nélkül ugye, egy jó alternatíva) erről akartam is írni egy bejegyzést, a köv talán ez lesz.
2012. január 27., péntek
2012. január 15., vasárnap
to buy or not to buy
Azt kell mondjam sok szempontból kicsit skizofrén állapotba kerül az, aki hasonló fába vágja a fejszéjét, mint mi. Ezt főként azoknak mondom, akik most ízlelgetik a gondolatot, mert tényleg sajátos érzés. Legalábbis szerintem.
Miért is gondolom ezt?
Egyrészt kétféle fronton kell megfelelni folyamatosan, ez önmagában is megosztja az energiákat, vagyis meg kell dupláznunk azokat:
- van egyrészt egy aktuális honi életed, munkával, vagy anélkül, családdal vagy anélkül, pénzzel, vagy anélkül, és még sorolhatnám. Az ezekkel kapcsolatos dolgokat ugyanúgy kell menedzselned, mintha közben nem volna az a másik vonal ( legalábbis mindaddig, amíg nincs mondjuk vízum ragasztva az útleveledbe. Onnan már elszakadhatsz szép lassan az egyik énedtől:).
- a másik meg ugye mindazon dolgok intézése, ami addig a bizonyos vízumberagasztásig szükséges és tart. Namármost ez roppantul hosszú folyamat bír lenni, ezt talán általánosítva is állíthatom, és talán nem tévedek nagyot. Mitől skizo mindez?
Mondok egy példát. Itt vagyunk ugye mi. Tartunk a folyamat egy pontján (isten ments', h közelebbről jellemezzem, nehogy elszóljak valamit, de a cél minden ponton erősen és tudatosan előttünk lebeg, enélkül nem is menne, ezt szintén tapasztalatból állíthatom.).
Nekünk pl. tartós fogyasztási cikk (nem tartós tej:)) vásárlása már többnyire egyezkedés tárgya, és hosszas vívódásé, h vegyük, vagy ne, kell e annyira, h "befektessünk" abba, vagy ne. Vajon meddig leszünk még? Érdemes költeni rá, kell az annyira? Jó kis cost cuting projekt lehetne AU ebből a szempontból...(lehetne, de mivel au dollárban mérik a költségeket, így az egy egyre drágább mulatság).
Nekünk most még fokozottabban igaz a kettősség, hisz Laca állást keres épp itthon is és ugye kinti site-okon is folyamatposan. Ezért van angol CV-nk AU-ba és van ami itthonra szóló angol, abban talán nem olyan lényeges az ausztrál computer society tagság, bár talán ártani nem tud....
Aztán van ingatlanod, amivel majd kellene kezdeni valamit. Mi el akarjuk adni. Jó, de mikor kezdjük el árulni, mikor van az a pont? Mi van, ha megveszik hamar (vagy ébredjek már fel?), és mi van, ha arra várunk majd vízummal az útlevelünkben?
Így tud egy egszerű kenyérpirító is megbeszélés tárgyává válni. Nem az ára miatt, hanem a következő lépések bizonytalan timing-ja miatt. Nem mondom néha jó volna picit biztosabban tudni, h vajon mikor jutunk ki. Vélhetően ez akkor lesz biztos, ha kintről írunk:)
Mindeközben két blogger is visszaszámol erősen, alig pár hét múlva indulnak, szinte azonos időpontokban. NSW és QLD várja őket. Nem mondom, összeugrik néha a gyomrom, ha a számlálójukra pillantok. Nekik viszont már "csak" a csomagolás a legfőbb gondjuk. Vajon kinek jobb, könnyebb? erre nincs jó válasz. Velük most virtuálisan utazunk majd, és várjuk a kinti beszámolóikat. Így van ez rendjén.
Aztán közben -ha szükséges lesz-, megvitatjuk, h vegyünk e új robotgépet, ha elromlik a régi:))
Miért is gondolom ezt?
Egyrészt kétféle fronton kell megfelelni folyamatosan, ez önmagában is megosztja az energiákat, vagyis meg kell dupláznunk azokat:
- van egyrészt egy aktuális honi életed, munkával, vagy anélkül, családdal vagy anélkül, pénzzel, vagy anélkül, és még sorolhatnám. Az ezekkel kapcsolatos dolgokat ugyanúgy kell menedzselned, mintha közben nem volna az a másik vonal ( legalábbis mindaddig, amíg nincs mondjuk vízum ragasztva az útleveledbe. Onnan már elszakadhatsz szép lassan az egyik énedtől:).
- a másik meg ugye mindazon dolgok intézése, ami addig a bizonyos vízumberagasztásig szükséges és tart. Namármost ez roppantul hosszú folyamat bír lenni, ezt talán általánosítva is állíthatom, és talán nem tévedek nagyot. Mitől skizo mindez?
Mondok egy példát. Itt vagyunk ugye mi. Tartunk a folyamat egy pontján (isten ments', h közelebbről jellemezzem, nehogy elszóljak valamit, de a cél minden ponton erősen és tudatosan előttünk lebeg, enélkül nem is menne, ezt szintén tapasztalatból állíthatom.).
Nekünk pl. tartós fogyasztási cikk (nem tartós tej:)) vásárlása már többnyire egyezkedés tárgya, és hosszas vívódásé, h vegyük, vagy ne, kell e annyira, h "befektessünk" abba, vagy ne. Vajon meddig leszünk még? Érdemes költeni rá, kell az annyira? Jó kis cost cuting projekt lehetne AU ebből a szempontból...(lehetne, de mivel au dollárban mérik a költségeket, így az egy egyre drágább mulatság).
Nekünk most még fokozottabban igaz a kettősség, hisz Laca állást keres épp itthon is és ugye kinti site-okon is folyamatposan. Ezért van angol CV-nk AU-ba és van ami itthonra szóló angol, abban talán nem olyan lényeges az ausztrál computer society tagság, bár talán ártani nem tud....
Aztán van ingatlanod, amivel majd kellene kezdeni valamit. Mi el akarjuk adni. Jó, de mikor kezdjük el árulni, mikor van az a pont? Mi van, ha megveszik hamar (vagy ébredjek már fel?), és mi van, ha arra várunk majd vízummal az útlevelünkben?
Így tud egy egszerű kenyérpirító is megbeszélés tárgyává válni. Nem az ára miatt, hanem a következő lépések bizonytalan timing-ja miatt. Nem mondom néha jó volna picit biztosabban tudni, h vajon mikor jutunk ki. Vélhetően ez akkor lesz biztos, ha kintről írunk:)
Mindeközben két blogger is visszaszámol erősen, alig pár hét múlva indulnak, szinte azonos időpontokban. NSW és QLD várja őket. Nem mondom, összeugrik néha a gyomrom, ha a számlálójukra pillantok. Nekik viszont már "csak" a csomagolás a legfőbb gondjuk. Vajon kinek jobb, könnyebb? erre nincs jó válasz. Velük most virtuálisan utazunk majd, és várjuk a kinti beszámolóikat. Így van ez rendjén.
Aztán közben -ha szükséges lesz-, megvitatjuk, h vegyünk e új robotgépet, ha elromlik a régi:))
2012. január 13., péntek
for mentally strong only
khm, itt a téma előttem, ami igencsak szorosan kapcsolódik AU-hoz.
Eléggé megosztó, bár tapasztalataim szerint erősebb az elutasítók tábora.
Sokak, akik hallanak Ausztráliába való vágyódásról, azonnal előkapják a "messze van, ott nincs elég víz és hatalmas pókok vannak " aduász-értékű kártyáikat, és kaján vigyorral érzékeltetik, h milyen tévúton is jár az oda igyekvő ember, és majd meglátja.
Biztosan. Aki kijut, valószínűleg tényleg meglátja, megtapasztalja.
Nem éltem még ott sosem, így nem lehetek sem lelkes cáfolója, sem támogatója a kérdésnek, de azt gondolom, hogy a pókok (és rovarok, csótányok, mindegy milyen megközelítésből, és mennyire tudományosan, vagy hétköznapi módon kategorizálom), szal a spider topic megkerülhetetlen.
Apropóját az adta, hogy a minap kaptam egy mailt AU-ból, amiben számomra nagyon kedves küldője épp arról számolt be, h bizony AU-nak van egy másik arca is. Sikerült személyesen találkoznia egy redback-kel. Mit eggyel, egy egész famíliával! Kaptam fotókat is, nem épp szívderítő látvány, meg kell valljam, de az tény, h ezt is kapjuk csomagban, ha down under élünk.
Íme ők, már aléltan...
Jómagam a pókellenes-liga elnöke lehetnék, ami azt jelenti, h rettegek tőlük, ezen nincs mit szépíteni.
Gyerekkorom legrémesebb pillanatai a házunkban/udvaron megpillantott pókokhoz kapcsolhatók, kivert a víz tőlük, és ordítottam, mint egy őrült. Ha mozogtak, akkor méginkább. A házban összeszedett egyedeket sosem engedtem a wc-be dobni, magyarázatom pedig nagyon egyszerű volt, vissza fog mászni, és megbosszulja tettünket...:) ehelyett szigorúan ÉLVE kellett a zöldbe kihelyeznie az elfogónak. Így a lelkem nyugodt lett, és hittem, h ez a sok jó, amit velük teszünk, majd meghálálja magát, és sosem másznak rám éjjel pl....
Odáig jutott a "barátkozásom" irányukba, h egyszer a farsangon a Vízipók-csodapók egyik (talán keresztes barátunk) maszkját viseltem:))))
Ezzel ki is fulladt a dolog.
Sajnos felnőtt fejjel is rettegek tőlük, de már sokkal jobban tudom kezelni, Nemigen fognék meg egyet sem, és igazából látni sem szeretem őket. A kapott fotón nem épp szokványos látványt nyújtó példámnyok vannak, mégis kibírom, h rájuk nézzek, úh talán fejlődőképes vagyok.
Igen, ez az egyetlen dolg mai tudásommal mérve, ami erős negatív hullámokat kelt bennem AU kapcsán, de remélem, h a többi pozitív majd megoldja ezt is.
A valósághoz hozzá tartozik, h Ági sem naponta találkozik ezekkel, és azt mondta, h a jól végzett pest-controll abszolút kezeli az effajta "problémát". Hiszek neki.
Szóval igen, ez is Au, de nem hittük egy percig sem, h ott aztán semmi számunkra negítv, vagy nehezen elfogadható nincs, vagy nem lesz.
A végére egy videó csak erős idegzetűeknek, ezt már én sem bírtam ki visítás nélkül. Vigyázat, huntsman van benne...
http://www.youtube.com/watch?
Eléggé megosztó, bár tapasztalataim szerint erősebb az elutasítók tábora.
Sokak, akik hallanak Ausztráliába való vágyódásról, azonnal előkapják a "messze van, ott nincs elég víz és hatalmas pókok vannak " aduász-értékű kártyáikat, és kaján vigyorral érzékeltetik, h milyen tévúton is jár az oda igyekvő ember, és majd meglátja.
Biztosan. Aki kijut, valószínűleg tényleg meglátja, megtapasztalja.
Nem éltem még ott sosem, így nem lehetek sem lelkes cáfolója, sem támogatója a kérdésnek, de azt gondolom, hogy a pókok (és rovarok, csótányok, mindegy milyen megközelítésből, és mennyire tudományosan, vagy hétköznapi módon kategorizálom), szal a spider topic megkerülhetetlen.
Apropóját az adta, hogy a minap kaptam egy mailt AU-ból, amiben számomra nagyon kedves küldője épp arról számolt be, h bizony AU-nak van egy másik arca is. Sikerült személyesen találkoznia egy redback-kel. Mit eggyel, egy egész famíliával! Kaptam fotókat is, nem épp szívderítő látvány, meg kell valljam, de az tény, h ezt is kapjuk csomagban, ha down under élünk.
Íme ők, már aléltan...
Jómagam a pókellenes-liga elnöke lehetnék, ami azt jelenti, h rettegek tőlük, ezen nincs mit szépíteni.
Gyerekkorom legrémesebb pillanatai a házunkban/udvaron megpillantott pókokhoz kapcsolhatók, kivert a víz tőlük, és ordítottam, mint egy őrült. Ha mozogtak, akkor méginkább. A házban összeszedett egyedeket sosem engedtem a wc-be dobni, magyarázatom pedig nagyon egyszerű volt, vissza fog mászni, és megbosszulja tettünket...:) ehelyett szigorúan ÉLVE kellett a zöldbe kihelyeznie az elfogónak. Így a lelkem nyugodt lett, és hittem, h ez a sok jó, amit velük teszünk, majd meghálálja magát, és sosem másznak rám éjjel pl....
Odáig jutott a "barátkozásom" irányukba, h egyszer a farsangon a Vízipók-csodapók egyik (talán keresztes barátunk) maszkját viseltem:))))
Ezzel ki is fulladt a dolog.
Sajnos felnőtt fejjel is rettegek tőlük, de már sokkal jobban tudom kezelni, Nemigen fognék meg egyet sem, és igazából látni sem szeretem őket. A kapott fotón nem épp szokványos látványt nyújtó példámnyok vannak, mégis kibírom, h rájuk nézzek, úh talán fejlődőképes vagyok.
Igen, ez az egyetlen dolg mai tudásommal mérve, ami erős negatív hullámokat kelt bennem AU kapcsán, de remélem, h a többi pozitív majd megoldja ezt is.
A valósághoz hozzá tartozik, h Ági sem naponta találkozik ezekkel, és azt mondta, h a jól végzett pest-controll abszolút kezeli az effajta "problémát". Hiszek neki.
Szóval igen, ez is Au, de nem hittük egy percig sem, h ott aztán semmi számunkra negítv, vagy nehezen elfogadható nincs, vagy nem lesz.
A végére egy videó csak erős idegzetűeknek, ezt már én sem bírtam ki visítás nélkül. Vigyázat, huntsman van benne...
http://www.youtube.com/watch?
Friday the 13th
no problem :))
Nem tudom ki mennyire babonás, de nekünk eddig ez a nap nem volt rosszabb, sőt...
Képzeljétek, h ma megérkezett a karácsony előtt küldött első doksi Bertók Zolihoz.
Tádáááááááááááááááám!
3 hét és még egy nap kellett "csupán".
Mondhatnám, h Korányi Balázs hosszútávfutó olimpikonunk is elszaladt volna már a csomaggal ennyi idő alatt, de nézzük a jó oldalát, ott van végre. Mehet az ACS-hez.
Aztán várhatjuk, hogy ők gyorsan ügyesen bírálják el pozitívan, és hadd haladjunk tovább.
2012. január 11., szerda
disappointing and flagrant
és még megannyi jelzőt gondoltam idebiggyeszteni a témához kapcsolódóan, amik sokkal plasztikusabbak lennének, de nyomdafesték nélkül is csak gondolatban sorolom magamban...
Nagyon mérges vagyok, és a tehetetlen düh gyermeki indulatot vált ki belőlem.
Történetünk december 22-én kezdődőtt, amikor az aktuális skills assessmenthez szükséges kinyomtatott, és aláírt doksikat Laca feladta postán.
A szarszemét magyar postán.
Jó, tudjuk, karácsony közelgett, mégis volt egy halvány reményünk arra, h január elejére kiér AU-ba, amikorra újra kinyit az ACS a nyári szünetük után. Teltek a napok, Zolitól semmi hír sem jött, pedig mindig dob egy mailt, ha megkapja a cuccot. Minden nap az első dolgunk volt az emailek csekkolása, hátha...
Odáig jutottunk, h múlt héten újra útjára indítottunk egy csomagot, mert az előző kapcsán hiú ábránd volna azt gondolni, h odaér. A második csomag feladásakor azért próbáltuk kideríteni, h mégis hol lehet a gubanc. Postás néni legyint mosolyogva, hajh' külföldre csomag? Karácsony előtt még itthon is egy hétbe telt akár városon belül is...ne csodálkozzunk. (mondjuk e honi siralmas service level-t is tapasztalhattam, mivel pár dolgot még rendeltem karácsonyra, és nemegy csomag, amit 20-án adtak fel nekem Budapesten, 23-án érkezett meg szintén Budapestre!) :(((((((((((( végtelen számú szomorú arcocskát rakhatnék ide.
Miért van ez így?
Fizetünk a szolgáltatásért? Igen.
Sokat? Igen, egyre többet.
Rohadt állami monopólium a posta, ami a szolgáltatási színvonalról hírből sem hallott, mert sosem működött piaci körülmények között? Igen.
A legyintésen túl az ablak mögött ülő alulfizetett és életunt néni nyilván mást nem tud tenni, de az a legrosszabb, h én sem.
Csak reménykedni, h ez a második kiér végre. Bertók Zoli azt mondja, h futárszolgálattal ne küldjük, mert azokkal meg kint van gondja, a posta kint jól működik, megkap mindent. Na eddig nem volt gondunk ezzel, most mikor versenyt futunk az idővel amúgy is, nyilván van...
Mindezek mellé csak hab a tortán, hogy legutóbb dec 20-án regisztráltam egy kinti weboldalon újabb brosi kérését. Mikor kaptam meg?
Tipplejetek!
A helyes válasz dec 27!!!!
Idefelé irány 1 hét volt, úgy, h közben karácsonyoztunk is.
Akkor most hol működik ez szarul?
Nagyon mérges vagyok, és a tehetetlen düh gyermeki indulatot vált ki belőlem.
Történetünk december 22-én kezdődőtt, amikor az aktuális skills assessmenthez szükséges kinyomtatott, és aláírt doksikat Laca feladta postán.
A szarszemét magyar postán.
Jó, tudjuk, karácsony közelgett, mégis volt egy halvány reményünk arra, h január elejére kiér AU-ba, amikorra újra kinyit az ACS a nyári szünetük után. Teltek a napok, Zolitól semmi hír sem jött, pedig mindig dob egy mailt, ha megkapja a cuccot. Minden nap az első dolgunk volt az emailek csekkolása, hátha...
Odáig jutottunk, h múlt héten újra útjára indítottunk egy csomagot, mert az előző kapcsán hiú ábránd volna azt gondolni, h odaér. A második csomag feladásakor azért próbáltuk kideríteni, h mégis hol lehet a gubanc. Postás néni legyint mosolyogva, hajh' külföldre csomag? Karácsony előtt még itthon is egy hétbe telt akár városon belül is...ne csodálkozzunk. (mondjuk e honi siralmas service level-t is tapasztalhattam, mivel pár dolgot még rendeltem karácsonyra, és nemegy csomag, amit 20-án adtak fel nekem Budapesten, 23-án érkezett meg szintén Budapestre!) :(((((((((((( végtelen számú szomorú arcocskát rakhatnék ide.
Miért van ez így?
Fizetünk a szolgáltatásért? Igen.
Sokat? Igen, egyre többet.
Rohadt állami monopólium a posta, ami a szolgáltatási színvonalról hírből sem hallott, mert sosem működött piaci körülmények között? Igen.
A legyintésen túl az ablak mögött ülő alulfizetett és életunt néni nyilván mást nem tud tenni, de az a legrosszabb, h én sem.
Csak reménykedni, h ez a második kiér végre. Bertók Zoli azt mondja, h futárszolgálattal ne küldjük, mert azokkal meg kint van gondja, a posta kint jól működik, megkap mindent. Na eddig nem volt gondunk ezzel, most mikor versenyt futunk az idővel amúgy is, nyilván van...
Mindezek mellé csak hab a tortán, hogy legutóbb dec 20-án regisztráltam egy kinti weboldalon újabb brosi kérését. Mikor kaptam meg?
Tipplejetek!
A helyes válasz dec 27!!!!
Idefelé irány 1 hét volt, úgy, h közben karácsonyoztunk is.
Akkor most hol működik ez szarul?
2012. január 7., szombat
accidental or not?
A héten furcsa feladványt kaptunk a sorstól, tessék, ki-ki fejtse meg saját belátása szerint.
Mi is igyekeztünk levonni a saját konzekvenciáinkat.
Kezdem azzal, hogy egy kicsit hiszek a sorsszerűségben. Hiszem, h ok nélkül nem történnek dolgok, bármennyire is gondoljuk, h kezünkben a gyeplő.
2012-ben az első munkanap általában hétfőn volt a nagyérdeműnek, mert elég szerencsétlenül január 1-je vasárnapra esett. Laca azonban szerencsére még annyi szabit hagyott év végére, hogy hétfőn és kedden is itthon maradt. Örültünk egymásnak, szeretem azokat a hétköznapokat, amikor hármasban lehetünk.
Szerdán aztán elindult az év számára is.
Mindeközben én már kedden is majdnem egész nap úgy éreztem magam, mint aki minimum vizsgára készül, de legalábbis valami belső feszkó dolgozott bennem. Gondoltam a hosszú karácsonyi szünet után nem esik jól újra visszazuhanni a szó szerint szürke hétköznapokba. Aztán szerdán délelőtt már csak azt éreztem, h megöl az ideg, ugrált a gyomrom, nem tudtam mi bajom van. 11 körül fel is hívtam a szüleimet, h kizárjam, náluk nincs baj.
Nem volt:)
Aztán kisvártatva csörög a telefonom, Laca hívott, h mostantól a státusza unemployed.
Első hallásra szíven ütött a dolog, aztán "megkönnyebbültem", h végre tudom mi bajom volt...
Szar nap volt, kihúzták a lábunk alól a talajt, legalábbis így éreztem.
Aztán este hazajött Laca, a dobozával, amiben a cucca volt, pont mint a filmekben, és megnyugtatott.
Egyrészt ő nagyon megkönnyebbült. 12 és fél évet húzott le a cégnél, aminek jó részét szerette, sokat tanult és fejlődött, de az utóbbi kb 2 év elég kínszenvedés volt már neki. Nyilván az idők során "szerzett jogai" jók voltak arra, h rugalmasan kezelhesse a munkaidejét (de nem a munkája mennyiségét), ill tudva, h ha minden jól megy pár hónap múlva úgyis végetér a dolog, maradt. Maradt úgy is, h semmi kihívást nem adott a nap munka, rutinszerűvé zsugorodott. A külföldi, és ott is élő főnöke nagyritkán volt hajlandó kommunikálni vele, a teljeseítménynél sokkal fontosabb mérőszám volt a s**gnyalás mértéke és még sorolhatnám. Az utóbbi hónapokban nem tudott aludni, gondoltuk, h AU miatt bizonyára. Mostanra kiderült, h nem.
Alig telt el pár nap azóta, és megnyugodott. Nem szorong, nem eszi az ideg a gyomrát. Ha nem is fekszik este 10-kor:), de emberi időben, és tud aludni:)) Az egészsége miatt már megérte.
Most annyival bővült a program, h worst case-ként a hazai álláspiacra is kitekint, ne legyen rá szükség, de ha maradnunk kell valami miatt, akkor a tartalékok nem végtelenek (sajnos:(), előbb-utóbb kell majd munkát találnia. Persze pár hónap szünet nem árt, elkerülendő a burn-out szindrómát. Én is érzem, h jót tett nekem, h nem dolgozom, még akkor is, ha a gyermekünk miatt maradtam itthon.
Ez történt a héten:)
Nem mondom, h nem ötlött fel, h na itt az alkalom, szabadok vagyunk, mint a madár, menjünk ki, nézzünk szét AU-ban, de tekintve, h még van azért bizonytalanság a vízum körül, és az AUD árfolyama a csillagokban, vagy azon is túl, talán felelőtlenség volna eltapsolni sok-sok milliót egy útra, még akkor is, ha úgy volna esély egy szponzort találni. Ha kevesebb volna a bizonytalansági tényező, talán akkor. Álmodozásnak ez is jó.
Szóval most lehet gőzerővel AU-ra gyúrni, és jelen körülményekhez igazítani az életünket, és a terveinket, amik nem változtak, sőt!
Mindeközben életem párja szerel, javít, és ráér:) szuperjó nekünk!:))
Mi is igyekeztünk levonni a saját konzekvenciáinkat.
Kezdem azzal, hogy egy kicsit hiszek a sorsszerűségben. Hiszem, h ok nélkül nem történnek dolgok, bármennyire is gondoljuk, h kezünkben a gyeplő.
2012-ben az első munkanap általában hétfőn volt a nagyérdeműnek, mert elég szerencsétlenül január 1-je vasárnapra esett. Laca azonban szerencsére még annyi szabit hagyott év végére, hogy hétfőn és kedden is itthon maradt. Örültünk egymásnak, szeretem azokat a hétköznapokat, amikor hármasban lehetünk.
Szerdán aztán elindult az év számára is.
Mindeközben én már kedden is majdnem egész nap úgy éreztem magam, mint aki minimum vizsgára készül, de legalábbis valami belső feszkó dolgozott bennem. Gondoltam a hosszú karácsonyi szünet után nem esik jól újra visszazuhanni a szó szerint szürke hétköznapokba. Aztán szerdán délelőtt már csak azt éreztem, h megöl az ideg, ugrált a gyomrom, nem tudtam mi bajom van. 11 körül fel is hívtam a szüleimet, h kizárjam, náluk nincs baj.
Nem volt:)
Aztán kisvártatva csörög a telefonom, Laca hívott, h mostantól a státusza unemployed.
Első hallásra szíven ütött a dolog, aztán "megkönnyebbültem", h végre tudom mi bajom volt...
Szar nap volt, kihúzták a lábunk alól a talajt, legalábbis így éreztem.
Aztán este hazajött Laca, a dobozával, amiben a cucca volt, pont mint a filmekben, és megnyugtatott.
Egyrészt ő nagyon megkönnyebbült. 12 és fél évet húzott le a cégnél, aminek jó részét szerette, sokat tanult és fejlődött, de az utóbbi kb 2 év elég kínszenvedés volt már neki. Nyilván az idők során "szerzett jogai" jók voltak arra, h rugalmasan kezelhesse a munkaidejét (de nem a munkája mennyiségét), ill tudva, h ha minden jól megy pár hónap múlva úgyis végetér a dolog, maradt. Maradt úgy is, h semmi kihívást nem adott a nap munka, rutinszerűvé zsugorodott. A külföldi, és ott is élő főnöke nagyritkán volt hajlandó kommunikálni vele, a teljeseítménynél sokkal fontosabb mérőszám volt a s**gnyalás mértéke és még sorolhatnám. Az utóbbi hónapokban nem tudott aludni, gondoltuk, h AU miatt bizonyára. Mostanra kiderült, h nem.
Alig telt el pár nap azóta, és megnyugodott. Nem szorong, nem eszi az ideg a gyomrát. Ha nem is fekszik este 10-kor:), de emberi időben, és tud aludni:)) Az egészsége miatt már megérte.
Most annyival bővült a program, h worst case-ként a hazai álláspiacra is kitekint, ne legyen rá szükség, de ha maradnunk kell valami miatt, akkor a tartalékok nem végtelenek (sajnos:(), előbb-utóbb kell majd munkát találnia. Persze pár hónap szünet nem árt, elkerülendő a burn-out szindrómát. Én is érzem, h jót tett nekem, h nem dolgozom, még akkor is, ha a gyermekünk miatt maradtam itthon.
Ez történt a héten:)
Nem mondom, h nem ötlött fel, h na itt az alkalom, szabadok vagyunk, mint a madár, menjünk ki, nézzünk szét AU-ban, de tekintve, h még van azért bizonytalanság a vízum körül, és az AUD árfolyama a csillagokban, vagy azon is túl, talán felelőtlenség volna eltapsolni sok-sok milliót egy útra, még akkor is, ha úgy volna esély egy szponzort találni. Ha kevesebb volna a bizonytalansági tényező, talán akkor. Álmodozásnak ez is jó.
Szóval most lehet gőzerővel AU-ra gyúrni, és jelen körülményekhez igazítani az életünket, és a terveinket, amik nem változtak, sőt!
Mindeközben életem párja szerel, javít, és ráér:) szuperjó nekünk!:))
2012. január 2., hétfő
all in all 2011
Úgy gondolom, hogy ezt a posztot még rászánom a tavalyi évre, aztán good bye 2011 (vagy ahogy nagy csalódással egy angliában élő család könyvében olvastam good by, ami ha csak elírás, vagy nyomtatási hiba is, akkor is gááááz, és nem bírtam szó nélkül hagyni...), szal a visszatekintések nem az én műfajom, nézzünk előre. Annyit persze engedek magamnak, ami okosabbá tehet a múlt hibáin okulva, de nem vagyok a múlton kesergő fajta. Talán ezért is áll arra a szekerünk rúdja, amerre, mert kilógunk ezzel (is) a magyar mentalitásból.
2011 volt életünkben az első olyan év, amikor az első pillanatától az utolsóig 3 fős családként éltük mindennapjainkat, és végig "kívül volt" a gyerkőc, azaz out of mom:) Ez nagy kihívás volt sok szempontból, de szavakkal nehezen leírható érzés is, sőt, sokkal inkább az. Azt már sokszor, és sok helyen mondtam, írtam, h én a gyerekről - és ez alatt értek mindent, ami a szülővé válással, szülőként létezéssel kapcsolatos -, szinte csak sztereotípiákban tudok beszélni. A legcsodásabb dolog, ami történhetett velünk az ő érkezésével, de hazudnék, ha azt állítanám, h azóta csak rózsaszínű (vagy világoskék:) buborékokban röpködünk a föld felett.
Engem sok szempontból kellett "átalakítania", mert pl türelmet kell tanulnom 2011-ben. Az is igaz, hogy most váltam igazi háziasszonnyá. Főzök, és szeretek főzni, átértékeltem ezt a vonalat, mert korábban a ronahós multi-kultiban szocializálódott életemben ez nagyon időpazarló és haszontalan dolognak tűnt. Na persze, inkább összedobtam egy business case-t, vagy mentem két kört valamelyik plázában, hogy munka után tisztuljon az agyam. Ott. Tiszta hülye voltam? Az!
Mindezek mellett azt hiszem, hogy a személyiségem kicsit háttérben éli mindennapjait, egyelőre a balance még nem alakult ki, talán nem is fog egyhamar. Nyilván a gyerek körüli dolgok kapják a legnagyobb hangsúlyt, de így van ez jól.
A másik nagy eseménye a tavalyi évnek természetesen Ausztráliához kapcsolható, és ez sokkal inkább eseménysorozat, vagy nem is tudom minek lehetne nevezni, hogy leginkább helytálló legyen.
Először csak beköltözött a gondolatainkba,
aztán erősen munkálkodni kezdett ott,
átrendezte a prioritásokat,
és cselekvésre ösztözött.
Úgy áprilistól eléggé fókuszáltan készülünk arra, amiről ez a blog is szól.
Nyelvtanulással, skills assessment-tel, ügynökszerződéssel, immi.gov.au bújásával, AU számunkra potenciális helyeinek alapos tanulmányozásával, újabb skills assessment-tel, IELTS vizsgákkal, regisztrációkkal head hunter oldalakon, sokféle, a változásokra reagáló scenario-k felállításával és még egy skills assessment-tel. A bérelhető lakások képeinek nézegetésével, gondosan ügyelve arra, hogy a nyálunk csak kicsit csorogjon, és a realitások talaján tudjunk azért maradni.
Volt ebben a szerelemben nagy fellángolás nem egy, és néhány pofon is a lelkünknek, hogy eddze azt. Kitartunk.
Belénk égett már a vágy
hajt előre valami
ami itt kalapál a fejünkben,
és a szívünkben, meg azon túl.
Észrevétlen érkezett, nyújtani látszik
egy segítő kezet,
hogy rátaláljunk a helyes útra,
csak addig a rögöket
előlünk senki el nem rúgja.
Ha poros is lett a cipőnk orra,
visz tovább
és hajt egyre,
mert
maradni nem képes.
és még megannyi dolgot írhatnék, mert bár visszatekintve pillanatoknak tűnt ez az elmúlt év, mégiscsak 365 napból állt. Idénre eggyel több jut.
meglátjuk mire lesz elég:)
2012. január 1., vasárnap
the very 1st in MMXII
Kisgyerekeseknél nem számít, hogy január 1-je van, és anya meg apa nem éppen a szokásos időpontban feküdt le aludni...semmi kétség, hogy óra van a kis testükben, ami nagyon pontosan jár :)
Így nálunk már itt a jó reggel, az új év első reggelén.
Reményteli ez az új év, talán még sosem éreztem ennyire annak. Sokat várunk tőle, izgalmakkal teli vágunk bele és mindennél erősebb a vágy, hogy idén történjen valami előrelépés a kijutásunk kapcsán.
BUÉK mindenkinek, erre a helyre pedig virtuálisan idebiggyesztheti mindenki a maga vágyait, kívánságait 2012-re vonatkozóan:
..............................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................
Így nálunk már itt a jó reggel, az új év első reggelén.
Reményteli ez az új év, talán még sosem éreztem ennyire annak. Sokat várunk tőle, izgalmakkal teli vágunk bele és mindennél erősebb a vágy, hogy idén történjen valami előrelépés a kijutásunk kapcsán.
BUÉK mindenkinek, erre a helyre pedig virtuálisan idebiggyesztheti mindenki a maga vágyait, kívánságait 2012-re vonatkozóan:
..............................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)